Meghalt a sérült férfi, akit kórház helyett hazavitt a mentőápoló – egy év felfüggesztettet kapott
A bíróság szerint nem volt megállapítható ok-okozati összefüggés az ápoló magatartása és a sértett halála között.
A bíróság szerint nem volt megállapítható ok-okozati összefüggés az ápoló magatartása és a sértett halála között.
Egy mentésirányító hibáját állapították meg.
A mentőszolgálat belső vizsgálatot indított, mely nem talált felelőst. A rendőrség, illetve az Adatvédelmi Hatóság vizsgálatai még folyamatban vannak.
A Magyar Orvosi Kamara levélben jelezte, szerintük milyen problémák vannak az új ügyeleti rendszerrel, amit nemrég a fővárosban is bevezettek.
Hiába sürgette egy orvos is a mentőket, csak nagy sokára érkeztek meg.
Lehet, hogy hosszú távon is szükség lesz a „rásegítő munkaerőre”.
Nem lesz ügyeleti pontja a mentőszolgálatnak a kerületben, az önkormányzat keresett megoldást a problémára.
A fővárosban 28 felnőtt- és három gyermekellátóhellyel indul az új rendszer, 14 mobil ügyeleti egységet is felállítanak.
A fiatalok autója fejtetőre fordulva csapódott be a fák közé.
Több mint 4000 riasztást kapott az Országos Mentőszolgálat 24 óra alatt.
Az Országos Mentőszolgálat Népszavához eljutott koncepciója jelentős kapacitás-csökkentéssel számol, amit több szakmai szervezet, így a Magyar Orvosi Kamara is aggályosnak talál.
Szivárogtatással vádolják Lengyel Tibort, aki jogi lépéseket fontolgat a Mentőszolgálat ellen.
A legtöbb esetben azok fenyegetik meg őket vagy támadnak rájuk, akik segítségre szorulnak.
A Bors még május elején jelentetett meg egy cikket „Magyar Péter öngyilkosságot hazudott” címmel.
Volt olyan eset, ahova csak 6-7 órával riasztás után értek ki.
Az Országos Mentőszolgálatnál már vizsgálják az esetet, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálatot fontolgat. Magyar pedig feljelentést tesz.
Az egyik baleset pénteken történt a Nagykörúton, a másik szombaton Zuglóban. Mentősök és egy gyerek is a sérültek között.
2024 elejére ígérték, de még mindig nincs konkrét dátum. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is csak annyit mondott, úgy véli, idén megtörténik az átállás.